Karácsony előtt különleges lehetőségben volt részünk: iskolánk 50 tanulója ingyenesen vehetett részt egy mozilátogatáson Hódmezővásárhelyen. Legtöbb tanulónk nagyon ritkán részesülhet ilyen élményben, számukra ez a lehetőség méginkább kivételes és emlékezetesebb élményt jelentett. A közös program igazi ünnepi meglepetés volt, amely nagy örömet szerzett a gyerekeknek, hiszen nem mindennap adódik alkalom arra, hogy intézményünk nagy része együtt, szervezetten jusson el moziba.
A vetítésen a Zootropolis 2 című animációs filmet tekinthették meg a tanulók. A vidám, izgalmas történet és a szerethető szereplők már az első percektől magukkal ragadták a gyerekeket. A film nemcsak szórakoztató volt, hanem fontos üzeneteket is közvetített az elfogadásról, az összefogásról és a barátságról, amelyek különösen jól illeszkednek a karácsony szellemiségéhez.
A mozilátogatás maradandó élményt nyújtott mindenkinek, és sok diák számára ez volt az ünnepi időszak egyik legszebb pillanata. Hálásak vagyunk a lehetőségért, amely hozzájárult ahhoz, hogy a karácsonyi készülődés időszaka még örömtelibb és emlékezetesebb legyen tanulóink számára.