1997-ben néhány bátor, az iskolához több szállal kötődő ember úgy döntött, hogy alapítványt hoz létre az itt tanuló gyermekek támogatására.

Az alapítvány célja: a fogyatékosságuk miatt hátrányos helyzetben levő gyermekek oktatási-nevelési körülményeinek javítása, szellemi és testi fejlődésének elősegítése, képzési körük bővítése.

Az ügyek intézésére szülőkből és szakemberekből álló kuratóriumot választottak, mely az elmúlt 25 év során csendben, a háttérbe maradva, a tanulók érdekeit mindig szem előtt tartva tette a dolgát. Ezen hosszú időszakban a kuratórium tagjainak kötődése az intézményhez gyengült, sokak gyermeke már nem jár iskolánkba, vannak olyanok is, akiket az élet földrajzilag is messzire sodort Vásárhelytől. Szükségessé vált az alapítvány megújítása és erre a folyamatra tett pontot Imre Ernőné kuratóriumi elnök 2021 évi váratlan és tragikus halála.

Az alapítvány kuratóriuma 2022-ben új alapító okiratot fogadott el, megváltoztatta nevét “Együtt a Kozmutzáért Alapítványra” és új kuratóriumi elnökséget választott.

A kuratórium tagjai

  • Talmácsi György (elnök – nyugdíjas pedagógus),
  • Bognárné Tóth Nikoletta (titkár – az intézmény gyógypedagógusa),
  • Kókai Ibolya (tag – szülő),
  • Bokor Csanád (tag – szülő),
  • Sós Árpád (tag – szülő).

A kuratórium évente legalább két alkalommal ülésezik. Ezeken dönt saját hatáskörben pályázatok kiírásáról, a hozzá beérkezett kérések támogatásáról. Továbbra is minden évben megszervezi az általa alapított Kozmutza-díj átadását.

Adószáma: 18460382-1-06
Bankszámla száma: 10200184-28114013

Kérdése van?

Amennyiben nem találja az információt, amit keres, kérjük lépjen velünk kapcsolatba! Megadott elérhetőségeinken keresztül munkatársaink segítenek Önnek.

Tovább a kapcsolathoz

Hírek, események

Legfontosabb intézményi híreinket és eseményeinket itt ovashatja el.

Bővebben

Képek és videók

Iskolánk eseményei képgalériákkal és a rólunk szóló videók gyűjteménye.

Bővebben

Intézményi dokumentumok

Pályázatok, kötelezően megjelenítendő dokumentumok listája.

Bővebben