- 335 szó1,7 perc olvasás
Iskolánk csapata is részt vett a SPAR Maraton Esélyegyenlőségi Futamán, ahol a közös mozgás, az összetartozás és az esélyegyenlőség kapta a főszerepet. A rendezvény fontos üzenetet közvetített: a sport mindenkié, és együtt sokkal többre vagyunk képesek.
- 468 szó2,3 perc olvasás
Tanulóink egy igazán élménydús és mozgalmas napot tölthettek Szegeden, a Klúg Péter Iskolában. A változatos sportprogramok remek lehetőséget kínáltak az új mozgásformák megismerésére, a sportolás örömének megtapasztalására és a közös élmények gyűjtésére.
- 192 szó1 perc olvasás
Intézményünk készségfejlesztő iskolai kollégái és az érdeklődő tanulók és szüleik 2026. október 8-án részt vehettek a „Jövőkép az iskola után” – Együtt a szülőkkel felnőtt ellátó intézmény látogatása rendezvény folytatásaként a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegyei bentlakásos intézményének nyílt napján Hódmezővásárhelyen.
- 360 szó1,8 perc olvasás
Az október 1-jei Zenei Világnapot október 7-én ünnepelte iskolánk, a hódmezővásárhelyi Péczely Attila AMI művésztanárainak kiemelkedő előadásával.
- 766 szó3,8 perc olvasás
A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében meghirdetett RRF-1.2.4-25 „A sajátos nevelési igényű, a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket, tanulókat ellátó intézmények szakmai fejlesztésének támogatása” elnevezésű pályázatra benyújtott kérelmét a Nemzeti Fejlesztési Központ 111 982 681 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.
- 950 szó4,8 perc olvasás
Szeptember 30-án tanulóinkkal ellátogattunk Szegedre, a XV. Tudományfesztiválra, ahol számos érdekes és interaktív program várta a résztvevőket.
- 324 szó1,6 perc olvasás
Intézményünk az idei tanévben már harmadik éve vesz részt a KEVE Plusz Programban, amely a sajátos nevelési igényű gyermekek számára élményszerű, képességeikhez igazodó közlekedésbiztonsági foglalkozásokat kínál.
- 1737 szó8,7 perc olvasás
Szeptember 25-én rendezték meg intézményünkben az idei Sportnapot, ahol diákjaink különböző sportágakat és mozgásformákat próbálhattak ki. Az idei évben a rendezvény tematikája az alternatív közlekedési módok bemutatása volt.
- 474 szó2,4 perc olvasás
Szeptember 23-án a kollégium által, a korábbi évek hagyományait folytatva és ezzel a tematikus foglalkozásokat megkezdve, ismét megrendezésre került az aszfaltrajzverseny.

- 846 szó4,2 perc olvasás
Szeptember 22-én intézményünk tanulói részt vettek a 34. Sérült Gyermekek Napján, amelyet az ÉFOÉSZ és a Fővárosi Állat- és Növénykert közösen szervezett.