A „Virágosításra fel!” programot februárban hirdettem meg a fenntarthatóság és az újrahasznosítás jegyében. Iskolánkban már hagyomány, hogy tanulóink aktívan részt vesznek környezetünk szebbé tételében, ezért idén minden csoport bekapcsolódhatott a virágnevelésben.
A gyermekek többféle virágmag közül választhattak, például búzavirágot, levendulát, körömvirágot, dísznapraforgót, sáfrányos szeklicét, bársonyvirágot és sarkantyúkát. A magokat újrahasznosított eszközökbe – tojástartókba, joghurtos dobozokba – vetették el.
A program során játékos formában ismerkedtek meg a magvetés és növénygondozás alapjaival, miközben fényképekkel dokumentálták a növények fejlődését. A palánták nevelése később az üvegházban folytatódott, majd tavasszal a magaságyásokba kerültek.
A program zárásaként a csoportok lapbookokat készítettek, amelyek bemutatták a választott virágok fejlődését és gondozását. Az elkészült munkákból kiállítást rendeztünk iskolánk zsibongójában, amely nagy sikert aratott. Köszönöm a csoportok lelkes, odaadó munkáját, mellyel nemcsak környezetünket tették szebbé, hanem közösségünket is gazdagították.

Dobsa Annamária
gyógypedagógus