„Ha pásztor lennél vagy bölcs, követnéd-e azt a csillagot vagy mondjuk hinnél-e annak
az angyalnak, aki meglátogatott? Mondd csak hinnél-e annak az angyalnak, aki
meglátogatott? Gyere el a jászolhoz még ma éjjel! Találkoznod kell Isten szeme fényével.
Ne keress itt pompát, gazdagságot, keresd azt, ki megváltja világot.”
Pintér Béla: Gyere el a jászolhoz

Egyik multinacionális üzletközpont, régóta az iskola és az alapítvány támogatója. Lehetőség. Bemutatkozni, hosszú idő után újra az emberek elé állni, értelmi akadályozott fiatalként letenni eléjük valami olyat, amiben munka, izzadtság van, mégis sok-sok öröm. És kiszolgáltatottnak lenni újra. Mit kezd ezzel a közönség?

Valami ilyen gondolatok, és érzések között lebegtünk. A színkottás zenekar, és a színjátszók. Aztán indultak az első hangok. A muzsikálás megszüntetett minden kétséget. Zenélni jó, akármi lesz is a következménye! Mosoly az arcokon, és óriási koncentráció. Az egyenletes lüktetésre. Nekünk ez nagy figyelem, és nagy fegyelem. Jó hatás. Jó hallani az eredményt! Élvezetes dolog megütni egy hangot, és hallani ugyanekkor, hogy ez nagyon jó. Visszacsengenek a szavak egy sok ezer éves könyv sorairól: „és látta (Isten), hogy ez jó!” A teremtés boldogsága egyszerű életünk hétköznapjaiban.

Azután a színjátszók előadásában megjelentek a karácsonyi történet titkai megszólítva a ma emberét: „mondd csak, mit tennél?”
Mit tennél, ha te is részesévé válnál ennek az évezredes titoknak, illetve hogy ebben az ősi történetben észrevennéd a létezés(ed)re vonatkozó kérdéseket, melyekre egyedül te adhatsz választ…
Elcsitultak a hangok, elhangzott a kérdés. Csönd. A csöndből alakok tűnnek elő: „Ez a gyerekeké, köszönjük! Boldog Karácsonyt!”

Szaloncukor több dobozzal. Majd egy titokzatos alak. Egy férfi, ébenfekete szakállal, tweed sapkában: „25 menü a gyerekeké, és a tanároké a gyorséttermben. Fogyasszák egészséggel! Jézus nevében! Egészségükre! Jézus nevében!” (Kétszer írom, mert nyomatékul ő is kétszer mondta. ) Úgy éreztem, válasz volt a kérdésre: vajon mit tennél, mondd csak, mit tennél? Nem habozott. Tette. Valószínűleg nem csak néhány sort olvasott abból a réges-régi könyvből. Meggyőződésem, hogy ezen sorokat is ismerte: „Amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek!” Döntött, válaszolt. Kinyomoztuk, regisztrált menedékkérő volt. Eltűnt. Vissza a csöndbe. Miután elcsitult a döngés a szívünkben, amelyet cselekedetének harangnyelve ütött, a gyakorlatiasságé volt a főszerep. Szerencsésebb, és egyszerűbb lenne számunkra elvinni, és a suliban megenni. Az étterem tulajdonosától csomagolást kértünk. Kifizettük, darabonként. A menühöz tartozó üdítő pedig kevesebb lett. Utólag nem reklamáltunk. Ez is döngött. Ez is harangnyelv. De ennek nem volt szép a hangja. Sütemény, gyümölcs, újabb szaloncukor. Nagyszülő. Élmény. Az elfogadás, és szeretet példái. Mint ahogy a taps, a csodálkozó, tekintetek, elismerés, dicséret, biztatás. Valami történt. Valami, amire nemigen vannak szavak. A szív szándékai, a lélek arcai nem megfogalmazhatók. Tettek árulják el, hogy ki érti ezt, és ki nem. Aki érti, az a szavakkal nem boldogul. Aki nem, annak számára a szó fölösleges. Aztán mosolyogva, és meghatottan hagytam el az iskolát visszaérkezésünk után. Rájöttem, hogy a szereplő fiatalok már azelőtt válaszoltak, mielőtt a kérdés a szájukból elhangzott volna: „Mondd, mit tennél?”