Kedves Szülők/ Törvényes képviselők!
Tájékoztatjuk Önöket a Kréta elektronikus rendszeren történő általános iskolai beiratkozásról.

további bejegyzések
A madarak és fák napját ünnepeltük iskolánk kollégiumában, melynek kapcsán igyekeztünk a gyerekek figyelmét még jobban felhívni a természetvédelem fontosságára. Ez a nap a természet és az élővilág védelmének napja. Fontos, hogy tanulóink figyelmét felhívjuk e jeles napra, hiszen környezetünk védelme mindannyiunk közös feladat.
Intézményünk tanulói 2024. május 3-án részt vehettek a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. 1994 óta a kiállítás a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében.
Az idei tanév Készségfejlesztő iskolai Országos Szakmai Tantárgyi Komplex Verseny döntőjén Baján két végzős 12/1. osztályos fiatal képviselte a készségfejlesztő iskolát: Jaksa Nikoletta Veronika és Raffai Ildikó. Gyakorlati és szóbeli vizsgatételen számot adhattak a tanulók a háztartástan tantárgy négy éven át tanult tananyagaiból.

2024.április 22 és 23- án Erdei iskolában tanulhatott a Készségfejlesztő iskola Mártélyon.
© Copyright 2022 - 2024 | Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, EGYMI - All Rights Reserved | Created by StarGeckos