Április 28-án iskolánk színjátszó szakköre – az Ő-Szín-Te színjátszó csoport – részt vett a Szegeden megrendezett Weöres Sándor Színjátszó Fesztiválon. Az Agora színpadán minden év tavaszán fellépnek színjátszóink, mely alkalommal e színvonalas, szakmai rendezvény részeseivé válnak.
A gyerekek nagyon nagy lelkesedéssel, izgalommal készülnek erre az eseményre, az utazás öröme, a jelmezekbe öltözés, előkészületek, a fellépő csapatok műsorának megtekintése, és főként a szereplés óriási élményt jelentenek számukra. Munkájukra nagyon büszkék vagyunk, hiszen teljes odaadással, fegyelemmel és szorgalommal teljesítettek.
Idén az Íme, a kisherceg – Voila c. darabbal mutatkoztak be, mely iskolai gálaestünk kezdő produkciója is lesz egyben. A zsűri építő, szakmai értékelése után a legmagasabb fokozatú arany minősítést vehették át, mely azért is dicséretes eredmény, mert ezen a fesztiválon kizárólag többségi intézmények színjátszó csoportjai (alsó és felső tagozatos általános iskolások, illetve gimnazisták) lépnek föl. A szakmai zsűri elsősorban a dramaturgiát emelte ki a darab legfőbb értékeként, továbbá igazi színpadi pillanatokként élték meg a jeleneteket, melyek közül kimagaslott a kisherceg és a rózsa találkozása. Értékelték azt is, hogy minden másodpercben fenn tudták tartani a gyerekek a nézők figyelmét, de nagyon tetszettek az egyszerű, ötletes, színes jelmezek is, melyek elkészítésében, beszerzésében nagyon sokat segítettek iskolánk osztályfőnökei, asszisztensei.
A darabot Dr. Rummelné Patócs Mariann szakkörvezető tanár tanította be a gyerekeknek, Lázárné Nagy Andrea gyógypedagógiai asszisztens segítségével.