- 219 szó1,1 perc olvasás
A Zöld Kozmutza munkaterv márciusi hónap egyik tervezett programja a faültetés volt, melyet megvalósítottak intézményünk készségfejlesztő iskolai osztályai mindkét telephelyen. A Kutasi úti telephelyen egy Juharfa, a Simonyi utcai telephelyen egy díszalmafa elültetésére került sor. A készségfejlesztős tanulók már gyakorlott módon használták a fa ültetéséhez szükséges munkaeszközöket.
- 284 szó1,4 perc olvasás
Tavaszváró szülő-diák kézműves péntekre vártuk intézményünk Készségfejlesztő iskolájába járó tanulóinak érdeklődő szüleit, törvényes képviselőit, hozzátartozóit 2024. március 01-én, pénteken megtartott tanítás nélküli munkanapon.
- 371 szó1,9 perc olvasás
2024. február 29-én iskolánk művészeti szakkörei (zenekar, táncszakkör, színjátszók) elutaztak a szegedi Petőfi-telepi Művelődési Központban megrendezett Soroptimist farsangra. Hosszú évek óta állandó résztvevői vagyunk ennek a rendezvénynek, s a gyerekek minden évben nagyon várják a farsangi szereplést, ahol régi tanítványokat, barátokat, ismerősöket, kollegákat is üdvözölhetünk mindannyiunk örömére.
- 626 szó3,1 perc olvasás
A Zöld Kapocs Környezeti Nevelés alapján diákjaink minden hónapban hulladék fajtákkal ismerkedhetnek meg. Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk tanulóink figyelmét a környezettudatosságra és felfedezzék az újrahasznosítás sokszínűségét. Februárban a hónap hulladéka a fém volt. Diákjaink a fém változatos felhasználásával ismerkedhettek meg, valamint a Tisza élővilágának emléknapja alkalmából felidézhették a Tisza élővilágát.
- 132 szó0,7 perc olvasás
Szeretettel várjuk intézményünk Készségfejlesztő iskolájába járó tanulóinak szüleit, törvényes képviselőit, hozzátartozóit a Szülő-diák kézműves péntekre 2024. március 1-jén, pénteken 9.00 órától tartandó tanítás nélküli munkanapon.
- 306 szó1,5 perc olvasás
2024.02.28-án Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezték meg 21. alkalommal a Fogyatékkal Élők Sport és Szabadidős Úszóversenyét. Csongrád-Csanád Vármegye 5 városának 12 iskolájából 68-an versenyeztek 5 kategóriában és 3 korcsoportban.
- 735 szó3,7 perc olvasás
2024. február 26-án került megrendezésre intézményünkben a farsang. Erre a várva várt napra az osztályok tetszőleges témakörben készítettek álarcokat, jelmezeket. A nap elején Márti és Bea bohóc fogadta a tanulókat, majd játékos ügyességi feladatokkal csaltak vidám mosolyt a kisebbek arcára, míg a nagyobb diákok az ebédlőben élvezhették a disco-t.
- 554 szó2,8 perc olvasás
Intézményünkben 2024. február 19.-én Tanítás nélküli munkanap keretein belül, Módszertani napon vehetett részt iskolánk nevelőtestülete. A nap elején megtekinthettünk két tankönyvbemutató előadást, melyet az intézményből négy gyógypedagógus írt. A készségfejlesztő iskola 11., 12. évfolyama számára íródott kisegítő takarító és udvaros tankönyvek szerzői: Tóth Dorottya és Simon Emese gyógypedagógusok. Az árufeltöltő tankönyv szerzői: Balogh Ildikó és Kaluz Vivien gyógypedagógusok.
- 240 szó1,2 perc olvasás
2024.02.14-én a kollégiumi nevelőtanárok farsangváró klubdélutánt szerveztek az iskola aprajának és nagyjának. Nemcsak a kollégium lakói vettek részt a rendezvényen, hanem bárki, aki a hangos zenével, tánccal és jókedvvel akarta elüldözni a hosszú és szürke telet.