Országos Úszó Diákolimpia és Tehetségkutató Verseny

Hajdúszoboszló, 2024.03.02.

Mozgalmas héten vannak túl iskolánk úszói. Szerdán még Hódmezővásárhelyen vettek részt vármegyei úszóversenyen, majd gyors regenerálódás után szombaton újból a medencébe
ugrottak és tudásuk legjavát mutatták.

Ebben az évben is Hajdúszoboszlón rendezte meg a FODISZ az Országos Úszó Diákolimpia és Tehetségkutató Versenyt. Az országos megmérettetésen 132-en vettek részt. 7 sérültségi kategóriában és 7 korcsoportban lehetett nevezni a tanulókat. Mellúszásban és szabadon választott úszásnemben volt lehetőségük bizonyítani a versenyzőknek 50m, 100m és 200m-es távokon.
Országos versenynek megfelelően magas színvonalú rendezvényen vettünk részt, a szervezők mindent megtették, hogy a résztvevők jól érezzék magukat. Szendviccsel, joghurttal és
ásványvízzel kedveskedtek a tanulóknak. Aki leúszta versenytávot, választhatott magának egy apró ajándékot.

Nagyon büszkék vagyunk azokra a versenyzőkre, akik iskolánkat képviselték és öregbítették a hírnevét. Köszönjük Kárai Péter munkáját, aki nagy türelemmel és kitartással segíti iskolánk gyerekeinek az úszásoktatását.
Köszönjük iskolánk alapítványának a támogatását. Úszóbérletek megvásárlásával hozzájárult, hogy a tanulók felkészülhessenek a vármegyei és az országos versenyekre. Köszönjük az „Együtt a Kozmutzáért Alapítvány” segítségét!

Résztvevők:
1. Gonzalez-Ábrahám Amina 50m mell 1. hely
50m gyors 1. hely
2. Aracsi Gergő 50m mell 2. hely

A versenyzőket felkészítette és a versenyekre kísérte Mónus Szilvia testnevelő.

Szívből gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítőiknek!