Intézményünkben 2024. június 7-én került megrendezésre „Együtt könnyebb” Családi Napunk. Idén a „Kozmutzaland”-be utazhattak a gyerekek, vegyítve a játékos, mesés feladatokat a közlekedés témakörével.
A Családi napunk Házi Gazdája nem is lehetett volna más, mint Bagi Mátyás, aki a mosoly és jó kedv biztos forrása évek óta intézményünk diákjai számára. Mátyás és családja a fantasztikus hangulat mellett fagylalttal kedveskedett minden tanítványunk részére. Támogatásukat hálásan köszönjük!
A program keretein belül véradást szerveztünk, mely során a hódmezővásárhelyi Véradó Állomás munkatársai sikeresen 20 fő feletti létszámú véradótól tudtak vért venni, mindenkinek köszönjük.
A kirándulás „Kozmutzalandben” a gyermekek, a családok, és a vendégek számára élményteli feltöltődést jelentett.
Köszönjük Nektek, Önöknek, hogy eljöttetek hozzánk, a támogatást, és hogy együtt tudtuk tölteni ezt a csodás napot.
Köszönettel és tisztelettel: Szervezők