• 337 szó1,7 perc olvasás

    Az elmúlt két hét során valósult meg intézményünkben az „Őszi kincsek laborja” nevezetű program, melynek keretében a tanulók játékos és szemléletes módon ismerkedhettek különféle magokkal és a csírázás folyamatával.

    Tovább olvasom
  • 193 szó1 perc olvasás

    Iskolánk három gyógypedagógusa – Szarkáné Makó Éva, Tóth Dorottya és Simon Emese – 2025. november 22-én sikeresen elvégezte „A hangtálak- és a rezgésterápiás eszközök felhasználása az oktató-nevelő munkában – az óvodáskortól a felnőttkorig” című továbbképzést.

    Tovább olvasom
  • 275 szó1,4 perc olvasás

    A programot azzal a céllal indítottuk el, hogy támogassuk a készségfejlesztő iskolai tanulóinkat és szüleiket az iskola utáni életre való felkészülésben, valamint segítséget nyújtsunk a jövővel kapcsolatos tájékozódásban és tervezésben.

    Tovább olvasom
  • 185 szó0,9 perc olvasás

    November 21-én szakmai nap keretében előadást tartott Csúzdi Beáta gyógypedagógus a készségfejlesztő iskolai munkaközösség számára. A program során a 9. és 10. évfolyam számolás–mérés, valamint kommunikáció tantárgyaihoz tartozó év végi felmérők használati útmutatóját beszélték át közösen a munkaközösségi tagok.

    Tovább olvasom
  • 316 szó1,6 perc olvasás

    November 18-án intézményünk 7. évfolyama a Lázár Ervin Program kereteiben megtekinthette a Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület előadásában A kőszivű ember fiai című színházművészeti produkciót, melynek helyszíne a Németh László Gimnázium, Általános Iskola sportcsarnoka volt.

    Tovább olvasom
  • 433 szó2,2 perc olvasás

    „Jövőkép az iskola után„ Együtt a szülőkkel felnőtt ellátó intézmények bemutatása, látogatása programsorozat idei első rendezvényére invitálta az érdeklődő szülőket, törvényes képviselőket, hozzátartozókat a készségfejlesztő iskolai munkacsoport gyógypedagógusai 2025. november 14-én, pénteken 14:00 órai kezdettel.

    Tovább olvasom
  • 129 szó0,6 perc olvasás

    Az Egyesült Arab Emírségekben, Abu Dhabi városában rendezték meg novemberben az idei WAKO kick-box világbajnokságot, amelyen a magyar válogatott tagjaként intézményünk gyógypedagógusa, Zsarkó Dániel Péter is rajthoz állt.

    Tovább olvasom
  • 323 szó1,6 perc olvasás

    November 12-án, szerdán különleges délután várta a kollégium tanulóit: régi magyar népi játékokat elevenítettünk fel közösen.

    Tovább olvasom
  • 382 szó1,9 perc olvasás

    November 11-én hagyományainkhoz híven együtt ünnepeltük a Márton-napot a kollégiumban. A délutánt egy kedves, hangulatos mesével kezdtük, amelyből a gyerekek megismerhették Szent Márton történetét és a hozzá kapcsolódó népszokásokat.

    Tovább olvasom
  • 532 szó2,7 perc olvasás

    November 7-én került megrendezésre iskolánkban az Egészségnap, melynek célja az egészséges életmódra való nevelés, valamint a tanulók testi és lelki jóllétének támogatása.

    Tovább olvasom
  • 315 szó1,6 perc olvasás

    2025. november 6-án három 11/1. osztályos tanuló: Balog Kitti, Schneider Natália Alexandra és Szabó Liliána egy különleges versenyen mérettették meg magukat. Kiskőrösön jártak a II. Speciális Csecsemő- és Kisdedgondozási Versenyen.

    Tovább olvasom
  • 375 szó1,9 perc olvasás

    A felelősségvállalás és a segítőkészség fontos része a kollégiumi életnek. Ezen a napon az állatok iránti gondoskodást helyeztük középpontba: beszélgettünk a környezetünkben élő állatok szükségleteiről, majd mindhárom csoportból néhányan ellátogattunk a közeli kisállatkereskedésbe.

    Tovább olvasom
  • 815 szó4,1 perc olvasás

    Intézményünk különleges lehetőséget kapott a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ támogatásával több osztály is ellátogathatott Budapestre, a Csodák Palotájába, ahol egy felejthetetlen napot tölthettek el.

    Tovább olvasom
  • 313 szó1,6 perc olvasás

    Október 22-én tematikus napot tartottunk az óvodában, Halloween jegyében.

    Tovább olvasom
  • 552 szó2,8 perc olvasás

    A Zöld-kapocs környezeti nevelés októberi programjának középpontjában az erdők álltak. Tanulóink közeli erdőkbe látogattak, az intézmény környékén sétáltak, ahol megcsodálhatták az őszi természet változását és a friss levegőn kellemes időtöltésben volt részük.

    Tovább olvasom
  • 477 szó2,4 perc olvasás

    Az iskola Föld napja alkalmából szervezett programjaihoz idén a kollégium is bekapcsolódott. A diákok különböző környezettudatos feladatok közül választhattak, vagy saját ötleteikkel járulhattak hozzá a kezdeményezéshez.

    Tovább olvasom
  • 300 szó1,5 perc olvasás

    Október 21-én intézményen belüli tudásmegosztásra került sor, amely a Szövött-tárgy készítő tantárgyhoz kapcsolódott.

    Tovább olvasom
  • 506 szó2,5 perc olvasás

    Iskolánk idén is csatlakozott a Földünkért világnap programjaihoz, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet bolygónk védelmére és a környezettudatos életmód fontosságára.

    Tovább olvasom
  • 532 szó2,7 perc olvasás

    Intézményünk mindkét telephelyén facsemetéket ültettünk az Ökoiskolai és Zöld Kapocs munkaterv megvalósításaként.

    Tovább olvasom