• 286 szó1,4 perc olvasás

    Iskolánk 5 tanulója ismét teniszütőt ragadott és Budapesten, az MSOSZ által megrendezett országos tenisz versenyen vett részt.

    Tovább olvasom
  • 592 szó3 perc olvasás

    Bátran kijelenthetjük, hogy ITT A TAVASZ. Intézményünkbe megérkezett az első gólya. Felnőttek és gyerekek is egyaránt örvendezve lesik nap, mint nap, miként javítgatja évek óta építgetett fészkét és azt, mikor érkezik meg a párja. A tavasz hírét nemcsak a gólya hozta meg intézményünkbe, hanem a szemünk elé táruló sok-sok színes virág, a rügyező és virágba boruló fák, a vidám udvari dekorációk, a kerti munkák megkezdése, az udvari játékok újra birtokba vétele.

    Tovább olvasom
  • 650 szó3,3 perc olvasás

    Intézményünkben 10. alkalommal rendeztük meg a pénzügyi és vállalkozási ismeretek hetét. Így, e tanévben jubileumi alkalomnak számított.

    Tovább olvasom
  • 350 szó1,8 perc olvasás

    2024. március 5-én az Ő-Szín-Te színjátszó csoport főszereplői Magyarbánhegyesre utaztak az V. Szín- Te Kulturális Összejövetelre. Móra Ferenc: A szánkó c. elbeszélését adták elő. A rendezvényen tánc- és színjátszás kategóriákban mérhették össze tudásukat a résztvevők. A kicsiktől a fiatal felnőttekig minden korosztály megmutathatta tehetségét a színpadon. A 13 induló csoport műfajilag gazdag, változatos, sokszínű műsort mutatott be.

    Tovább olvasom
  • 187 szó0,9 perc olvasás

    A Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, mint az Oktatási Hivatal Bázisintézménye tisztelettel meghívja gyógypedagógus kollégáit Sokszínű lehetőség az olvasás-írás előkészítésében című szakmai programra, melyen a résztvevők megismerhetik a középsúlyos értelmi sérültek olvasás-írás előkészítésének komplex folyamatát, módszertani lehetőségeit, a készségfejlesztés sokszínűségét.

    A szakmai előadás, konzultáció, workshop időpontja: 2024. március 19. 14.00– 16.00

    Tovább olvasom
  • 78 szó0,4 perc olvasás

    A hagyományokhoz híven intézményünkben ismételten megrendezésre kerül a Felfénylő szavak szavalóverseny. 

    Diákjaink már szorgalmasan készülnek a versek megtanulásával. 

    Jó felkészülést kívánunk minden szavalónak! 

    Tovább olvasom
  • 651 szó3,3 perc olvasás

    Mozgalmas héten vannak túl iskolánk úszói. Szerdán még Hódmezővásárhelyen vettek részt vármegyei úszóversenyen, majd gyors regenerálódás után szombaton újból a medencébe ugrottak és tudásuk legjavát mutatták.

    Ebben az évben is Hajdúszoboszlón rendezte meg a FODISZ az Országos Úszó Diákolimpia és Tehetségkutató Versenyt. Az országos megmérettetésen 132-en vettek részt. 7 sérültségi kategóriában és 7 korcsoportban lehetett nevezni a tanulókat. Mellúszásban és szabadon választott úszásnemben volt lehetőségük bizonyítani a versenyzőknek 50m, 100m és 200m-es távokon. Országos versenynek megfelelően magas színvonalú rendezvényen vettünk részt, a szervezők mindent megtették, hogy a résztvevők jól érezzék magukat. Szendviccsel, joghurttal és ásványvízzel kedveskedtek a tanulóknak. Aki leúszta versenytávot, választhatott magának egy apró ajándékot.

    Tovább olvasom
  • 219 szó1,1 perc olvasás

    A Zöld Kozmutza munkaterv márciusi hónap egyik tervezett programja a faültetés volt, melyet megvalósítottak intézményünk készségfejlesztő iskolai osztályai mindkét telephelyen. A Kutasi úti telephelyen egy Juharfa, a Simonyi utcai telephelyen egy díszalmafa elültetésére került sor. A készségfejlesztős tanulók már gyakorlott módon használták a fa ültetéséhez szükséges munkaeszközöket.

    Tovább olvasom
  • 284 szó1,4 perc olvasás

    Tavaszváró szülő-diák kézműves péntekre vártuk intézményünk Készségfejlesztő iskolájába járó tanulóinak érdeklődő szüleit, törvényes képviselőit, hozzátartozóit 2024. március 01-én, pénteken megtartott tanítás nélküli munkanapon.

    Tovább olvasom
  • 260 szó1,3 perc olvasás

    Idén hatodik alkalommal állította fel a Szeretet fáját a Szeretem Vásárhely Egyesület a Szent István Templom előtt. Intézményünk tanulói is szorgosan készítették a szív alakú díszeket, amelyet egy ünnepség keretein belül volt lehetőségünk elhelyezni a fán.

    Tovább olvasom
  • 393 szó2 perc olvasás

    Advent van, a szeretet, béke, várakozás ideje. Az iskolánkban mi is közösen kezdtük el a készülődést. A ZÖLD KAPOCS KÖRNYEZETI NEVELÉS munkatervét alapul véve: a kézműves foglalkozások keretén belől - A hónap hulladéka: a papír.

    Tovább olvasom
  • 338 szó1,7 perc olvasás

    December 6-án idén is ellátogatott iskolánkba a Mikulás. Az intézményünk apraja, nagyja izgatottan várta már ezt a napot. A Télapó már reggel egy frissítő Mikulás futásra invitált minden jó gyereket.

    Tovább olvasom
  • 272 szó1,4 perc olvasás

    Idén 3. alkalommal rendezték meg a Tankerületi Mikulás Partyt Hódmezővásárhelyen. December 5-én délután 2 órától kb. 350 mikulás sapkás tanuló töltötte meg a Szent István teret. A rendezvény résztvevői a város valamennyi általános iskolájából érkeztek. Az előző évek hagyományaihoz igazodva egy közös bemelegítéssel indult a program, majd a Mikulás és a Krampusz vezetésével kezdték meg a futást a környék utcáin.

    Tovább olvasom
  • 318 szó1,6 perc olvasás

    Intézményünk Készségfejlesztő iskolájába járó tanulóinak szüleit, törvényes képviselőit, hozzátartozóit Karácsonyváró szülő-diák kézműves péntekre vártuk 2023.december 01-én, pénteken megtartott tanítás nélküli munkanapon.

    Tovább olvasom
  • 188 szó0,9 perc olvasás

    A Lázár Ervin Program keretén belül színvonalas előadást láthattak a 4.osztályosok a Forrás Színház tagjainak előadásában. A Tücsöklakodalom című zenés darabot nézhették meg, mely produkcióban egy öt tagú zenekar húzta a talpalávalót. Ismert népdalokat hallhattak, énekelhettek a gyerekek.

    Nagy élmény volt mindenki számára!  Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget! 

    Tovább olvasom
  • 272 szó1,4 perc olvasás

    2023.11.20-án került megrendezésre az egészségnap iskolánkban. Célja az egészséges életmódra nevelés, mely hozzásegíti tanulóinkat az egészséges testi és lelki állapot örömteli megéléséhez.

    Tovább olvasom
  • 318 szó1,6 perc olvasás

    Az év utolsó tenisz versenyét november 16-án rendezték meg Budapesten. Az országos megmérettetésen 72 versenyző vett részt, melyből 5 tanuló képviselte az iskolánkat. Piros pályás versenyen, melyet a kezdők részére indítottak 2, a narancs pályán, melyen már haladó szintű feladatokat kellett teljesíteni, 3 gyermek indult Mónus Szilvia testnevelő irányítása mellett.

    Tovább olvasom
  • 199 szó1 perc olvasás

    2023. november 13-án a Lázár Ervin Program keretén belül iskolánk 5., 6. és 7. osztálya egy zenés előadáson vehetett részt a hódmezővásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban.

    Tovább olvasom
  • 841 szó4,2 perc olvasás

    A középkor egyik legnépszerűbb szentjét ünnepeljük november 11-én. Ám Márton napja a néphagyományokról is szól. Iskolánk is megemlékezett Szent Mártonról egy délelőtti mulatozás alkalmával.

    Tovább olvasom