Szeptember 27-én rendezték meg Intézményünkben az idei Sportnapot, ahol diákjaink különböző sportágakat, mozgásformákat próbálhattak ki. Az idei évben a versengés és az Olimpia volt a rendezvény tematikája.

Az esemény megnyitója után az olimpiai láng is felgyulladt, majd a hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat és az Algyői Sportkör közös ITF Taekwon-do bemutatója következett, mely harcművészetet az egyik állomáson ki is próbálhatták a diákok.

A megszokott közös bemelegítő torna sem maradhatott el, melyet Mónus Szilvia testnevelő pedagógus vezényelt le a gyerekeknek. A ráhangolódást követően, a tanulók kipróbálhatták a különböző állomásokat. A küzdősporton kívül futás, akadálypálya, erőfelmérők, biciklizés, rollerezés, asztalitenisz valamint játékos ügyességi és labdás versenyfeladatok várták a sportnap résztvevőit.

Gál Lászlónak, Kiss Arankának, Jáksó Kittinek, valamint az állomáson segítő pedagógusoknak köszönhetően, egy lovon és egy pónin is kipróbálhatták a lovaglást, kisebbek és nagyobbak egyaránt. A mozgás mellett az olimpiai kvíz és a nemzeti színű hajfestés, díszítés is a program része volt.

A készségfejlesztő iskola fiataljai külsős állomásként a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-Parancsnokság épületét is meglátogatták, ahol megismerkedhettek a tűzoltó hivatással.

A napot idén is zenés mulatsággal és a rendezvény okleveleinek kiosztásával zárták.

Köszönjük szépen Zsarkó Dániel Péter gyógypedagógus szervező munkáját!