Intézményünk adott otthont az RRF-1.2.4-25-2025-00023 „Az esély új útjai” projekt keretében az „Ablak a világra” konferenciasorozat március 03-ai alkalmának. A délelőtti szekcióban az utazó gyógypedagógusok előadásai a tanulási motiváció erősítésének lehetőségeit, a játékos fejlesztés szerepét, valamint a tanulás idegrendszeri hátterét és a szenzomotoros megközelítések jelentőségét állították középpontba. Emellett hangsúlyt kapott a pedagógus támogató, lelki segítő szerepe, valamint a mozgásalapú módszerek – például a relaxáció és testtudatosság – tanulást segítő hatása. A délutáni program során a szegregált intézményben oktató pedagógusok a heterogén tanulócsoportok kezelésének hatékony stratégiáit mutatták be. Kiemelt figyelmet fordítottak a pedagógus és a szülők közötti eredményes kommunikáció fontosságára, amelybe a szülők is aktívan bekapcsolódhattak. Szintén hangsúlyos téma volt a pedagógusok és a gyermekek megküzdési stratégiáinak fejlesztése, amely a mindennapi nevelési helyzetekben is jól alkalmazható. Az előadások gyakorlati példákkal és azonnal hasznosítható módszerekkel segítették a résztvevők munkáját. A konferencia mindkét szekciója inspiráló és szakmailag rendkívül értékes volt.