Iskolánk 7. osztálya a csongrádi és szentesi tagintézmény 7–8. évfolyamaival közösen vett részt a Nemzeti Emlékezés Program keretében szervezett kiránduláson. A program során Szeged egyik legjelentősebb nevezetességét, a Dómot látogattuk meg. Érdekes és tartalmas
előadást hallgattunk a nagy szegedi árvízről, amely alapjaiban formálta át a város történetét.
Megismerkedtünk a dóm építésének körülményeivel és annak történelmi hátterével is. Lehetőségünk volt megtekinteni a kincstárat és a fogadalmi templom belső tereit. A kirándulás egyik legizgalmasabb része az volt, amikor felmásztunk a 302 lépcsőfokból álló harangtoronyba. A magasból gyönyörű kilátás nyílt a városra, amit mindenki nagyon élvezett. A program nemcsak látványos, hanem rendkívül tanulságos is volt. A diákok sok új és hasznos ismerettel gazdagodtak. Élményekben gazdag, emlékezetes napot tölthettünk együtt.