- 321 szó1,6 perc olvasás
A regionális fordulón szerzett első helyezést követően iskolánk csapata tovább jutott a Koncz Dezső Tanulmányi Verseny országos fordulójára, amelyet idén a Nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium rendezett meg 2023. május 26-27-én. A megmérettetést szorgalmas felkészülés, gyakorlás előzte meg.
- 86 szó0,4 perc olvasás
2023. június 2. (péntek) 9-13 óra
- 37 szó0,2 perc olvasás
Az Együtt a Kozmutzáért Alapítvány kuratóriuma megváltoztatta az általa alapított Kozmutza Díj odaítélésének feltételeit.
- 343 szó1,7 perc olvasás
A mai rohanó világban fontos időt szentelnünk annak is, hogy hálát és köszönetet adjunk, azért amink van és azoknak, akik ezt megteremtik számunkra. Az olvasott gondolatok jegyében a készségfejlesztő iskola 10. osztályos tanulói köszönetüket fejezték ki egy nyílt óra keretein belül hozzátartozóiknak, szeretteiknek.
- 45 szó0,2 perc olvasás
2023. 05. 13. napján a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon megjelent 2 fő igazgatóhelyettesi pályázat.
- 279 szó1,4 perc olvasás
Iskolánk egyik legszebb hagyománya, hogy általában két évenként osztálytalálkozót és nyugdíjas találkozót szervezünk. Az osztálytalálkozóra az elmúlt öt évben elballagott osztályok tanulóit hívjuk vissza egy emlékezetes alkalomra.
- 235 szó1,2 perc olvasás
A Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény ÉLET- TÉR- KÉP címmel 2023. május 11-én 14:00 – 16:00 óráig és 2023. május 12-én 17:00 – 19:00 óráig kulturális gálát szervez az intézmény tanulóinak szereplésével a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
- 172 szó0,9 perc olvasás
2023. május 4-én iskolánk 3. osztálya egy önfeledt, vidámsággal teli napot töltött Szeged városában. Egy őrületesen jó trambulinparkban töltötték a napot.
- 1178 szó5,9 perc olvasás
Április 24-én reggel 8:30 óra körül érkeztünk meg a mártélyi Erdei Iskola épületébe. A háromnapos kiránduláson a készségfejlesztő iskola 9. és 10. osztálya ott is aludt, míg a napközbeni programba több másik osztály is becsatlakozott. Érkezésünkkor Pótári Mihály fogadott bennünket szívélyesen, aki körülvezetett minket az Erdei Iskola területén. Az első feladat a szobák elfoglalása volt. A szépen kialakított, igényesen bútorozott szobákat gyorsan elfoglaltuk. Összesen 19 tanuló, 7 lány és 12 fiú, valamint 4 felnőtt aludt a területen.









