- 45 szó0,2 perc olvasás
2023. 05. 13. napján a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon megjelent 2 fő igazgatóhelyettesi pályázat.
- 411 szó2,1 perc olvasás
Május 11-én és 12-én megrendezésre került intézményünk "Élet-tér-kép" címet viselő gálája, melyről a Vásárhelyi Televízió készített egy rövid összefoglalót.
- 45 szó0,2 perc olvasás
Intézményünk volt növendékének, Török Editnek a festményeiből nyílt kiállítás a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
- 279 szó1,4 perc olvasás
Iskolánk egyik legszebb hagyománya, hogy általában két évenként osztálytalálkozót és nyugdíjas találkozót szervezünk. Az osztálytalálkozóra az elmúlt öt évben elballagott osztályok tanulóit hívjuk vissza egy emlékezetes alkalomra.
- 235 szó1,2 perc olvasás
A Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény ÉLET- TÉR- KÉP címmel 2023. május 11-én 14:00 – 16:00 óráig és 2023. május 12-én 17:00 – 19:00 óráig kulturális gálát szervez az intézmény tanulóinak szereplésével a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
- 286 szó1,4 perc olvasás
Intézményünk tanulói 2023. május 5-én részt vehettek az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Érkezéskor a bejáratnál egy szerencsekerék fogadta a gyerekeket, ahol kedves kis ajándékokat sorsoltak ki közöttük. A csoportok sok állattal ismerkedtek meg.
- 172 szó0,9 perc olvasás
2023. május 4-én iskolánk 3. osztálya egy önfeledt, vidámsággal teli napot töltött Szeged városában. Egy őrületesen jó trambulinparkban töltötték a napot.
- 1178 szó5,9 perc olvasás
Április 24-én reggel 8:30 óra körül érkeztünk meg a mártélyi Erdei Iskola épületébe. A háromnapos kiránduláson a készségfejlesztő iskola 9. és 10. osztálya ott is aludt, míg a napközbeni programba több másik osztály is becsatlakozott. Érkezésünkkor Pótári Mihály fogadott bennünket szívélyesen, aki körülvezetett minket az Erdei Iskola területén. Az első feladat a szobák elfoglalása volt. A szépen kialakított, igényesen bútorozott szobákat gyorsan elfoglaltuk. Összesen 19 tanuló, 7 lány és 12 fiú, valamint 4 felnőtt aludt a területen.
- 474 szó2,4 perc olvasás
Iskolánkban az idei tanévben is megszervezésre került a fenntarthatósági témahét 2023. 04.24 -27. között, melynek célja, hogy az értelmileg akadályozott gyermekek megértsék a fenntarthatóság fontosságát. Diákjaink lássák meg a közvetlen környezetükben meglévő értékeket, ezek megóvásába, megismertetésébe tevékenyen kapcsolódjanak be.
- 569 szó2,8 perc olvasás
Október 7-én rendezték meg Intézményünkben az idei Sportnapot, ahol diákjaink különböző sportágakat, mozgásformákat próbálhattak ki. A rendezvényt Megyesi Istvánné, Intézményvezető Asszony nyitotta meg. A Sportnapunk közös bemelegítő tornával kezdődött, melyet Mónus Szilvia testnevelő tanár vezényelt le.
- 127 szó0,6 perc olvasás
Intézményünk Simonyi utcai épületének zsibongója a sikoltozástól volt hangos, de nem ám a halloween-i szokások félelmétől, hanem a fergetegesen jó hangulattól. A készségfejlesztő iskola 10. és 11/1. osztálya egy bulival egybekötött napon vehetett részt osztályfőnökeik és segítőik szervezésében.
- 195 szó1 perc olvasás
Intézményünk 10. osztályos tanulói három héten át, hétfői napok alkalmával, digitális képzésben részesültek az ÉFOÉSZ Csongrád-Csanád megyei Érdekvédelmi Szervezetének szakemberei által.
- 151 szó0,8 perc olvasás
Októbertől két madárijesztő díszíti az iskolánk udvarát, nap mint nap mosolyt csalva a hozzánk érkezők arcára. A madárijesztők közelében, a második osztályos gyerekek nevelőikkel közösen ültették el az egyik kedves szülő által felajánlott árvácskákat...
- 418 szó2,1 perc olvasás
A 9. osztály sokadik éve vesz részt a Reál KisHősök Programjában. A 2021/2022-es tanévben minden eddiginél nagyobb összeget, 100.000 Forintot sikerült nyerniük, melyet osztálykirándulásra fordítottak. A jó időt kihasználva, 2022. szeptember 20-án a csoport teljes tanuló létszámmal, 11 fővel ellátogatott a Csongrád-Bokroson található Vadnyugati Városba...
- 77 szó0,4 perc olvasás
Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy 2022. szeptember 17-én, Nagykanizsán megrendezésre kerülő 2022. évi Ifi, Junior, Masters Raw Fekvenyomó Magyar Bajnokságon megmérettette magát Katona Bálintné gyógypedagógiai asszisztens munkatársunk, aki nagyon szép eredményt ért el: Masters II – 57 […]
- 236 szó1,2 perc olvasás
Örömteli eseményre gyűltünk össze 2022. szeptember 14-én 13 órai kezdettel, melyen jelen voltak gyermekeink, tanulóink, munkatársaink, szülők, fenntartónk, a Hódmezővásárhely Tankerület Központ Igazgató Asszonya, Miklós Anikó, a Tiszta Szívvel Egyesület Kuratóriumának elnöke, Dr. Lázárné Megyeri Zita és az […]
- 182 szó0,9 perc olvasás
Az ÉFOÉSZ támogatásával tanulóink a Fővárosi Állat- és Növényparkban 2022. szeptember 12-én egy csodálatos napot tölthettek el. E kiránduláson szerzett élményeiket, az állatokkal kapcsolatos pozitív érzelmeiket jelenítették meg rajzaikban ezen a napsütéses délutánon. Iskolánk sportpályáján szebbnél szebb alkotások […]
- 677 szó3,4 perc olvasás
Részletek Megyesi Istvánné intézményvezetői köszöntőjéből… „Néha olyan úton találod magad, amilyenre soha nem számítottál. Ez nem azt jelenti, hogy az nem vezethet egy szép helyre.” Az új tanév ennek a szép helynek a reményében lett megtervezve, előkészítetve.



















