• 76 szó0,4 perc olvasás

    Kedves Szülők, Törvényes képviselők! Kedves Családtagok, Hozzátartozók! 

    Sok szeretettel meghívjuk Önöket 2024. június 21-én, 16 órakor kezdődő tanévzáró és ballagási ünnepségünkre. 

    Tovább olvasom
  • 1223 szó6,1 perc olvasás

    2024. június 13-án a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Hódmezővásárhelyen nyílt napot tartott. Az ígéretes programok és a katonai környezetbe való betekintés lehetősége mindenkit magával ragadott, így intézményünk több osztálya is érdeklődéssel és izgalommal várta az eseményt.

    Tovább olvasom
  • 192 szó1 perc olvasás

    2024. június 11-én délelőtt a 2. és a 3. osztályos tanulók a Lázár Ervin Program keretén belül megtekinthették a Tücsöklakodalom című nagy sikerű zenés előadást a hódmezővásárhelyi hódtói sportcsarnokban. 

    Tovább olvasom
  • 893 szó4,5 perc olvasás

    Intézményünkben 2024. június 7-én került megrendezésre „Együtt könnyebb” Családi Napunk. Idén a „Kozmutzaland”-be utazhattak a gyerekek, vegyítve a játékos, mesés feladatokat a közlekedés témakörével.

    Tovább olvasom
  • 184 szó0,9 perc olvasás

    2024. június 7-én, pénteken került megrendezésre a 2024. évi Ökoiskola címátadó ünnepség, a Biatorbágyi Általános Iskola és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.

    Tovább olvasom
  • 314 szó1,6 perc olvasás

    2024. június 6-án az 5. és a 10. osztály lovaskocsival ellátogatott a hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsanna pihenőparkba.

    Tovább olvasom
  • 232 szó1,2 perc olvasás

    Tanulóink részt vettek A Zöld Kapocs Környezeti Nevelők Környezetvédelmi Világnap alkalmából meghirdetett ”Virágos iskola” című fotópályázaton. 

    Tovább olvasom
  • 196 szó1 perc olvasás

    2024. június 04-én a Nemzeti Összetartozás Napján intézményünk a korábbi évekhez hasonlóan megemlékezett az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára. Az időjárás nem akadályozhatta meg a gyerekeket, hogy teljes beleéléssel részt vegyenek a megemlékezésen.

    Tovább olvasom
  • 56 szó0,3 perc olvasás

    A Lázár Ervin Program keretein belül intézményünk első osztályos tanulóinak lehetősége nyílt megtekinteni a "Lélekmadár" c. előadást a Hódtói Sportcsarnokban. Nagy élmény volt mindenki számára.

    Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget!

    Tovább olvasom
  • 424 szó2,1 perc olvasás

    2024. március 19-én az Oktatási Hivatal Bázisintézményeként újabb "jó gyakorlat" bemutatására került sor intézményünkben, Sokszínű lehetőség az olvasás-írás előkészítésében címmel.

    Tovább olvasom
  • 334 szó1,7 perc olvasás

    „Zászlók díszítik ma az utcákat végig, márciusi szélben szállnak fel az égig. Álljunk meg előttük, csak egy pillanatra, emlékezzünk vissza arra a nagy napra!” Donászy Magda

    Tovább olvasom
  • 286 szó1,4 perc olvasás

    Iskolánk 5 tanulója ismét teniszütőt ragadott és Budapesten, az MSOSZ által megrendezett országos tenisz versenyen vett részt.

    Tovább olvasom
  • 592 szó3 perc olvasás

    Bátran kijelenthetjük, hogy ITT A TAVASZ. Intézményünkbe megérkezett az első gólya. Felnőttek és gyerekek is egyaránt örvendezve lesik nap, mint nap, miként javítgatja évek óta építgetett fészkét és azt, mikor érkezik meg a párja. A tavasz hírét nemcsak a gólya hozta meg intézményünkbe, hanem a szemünk elé táruló sok-sok színes virág, a rügyező és virágba boruló fák, a vidám udvari dekorációk, a kerti munkák megkezdése, az udvari játékok újra birtokba vétele.

    Tovább olvasom
  • 650 szó3,3 perc olvasás

    Intézményünkben 10. alkalommal rendeztük meg a pénzügyi és vállalkozási ismeretek hetét. Így, e tanévben jubileumi alkalomnak számított.

    Tovább olvasom
  • 350 szó1,8 perc olvasás

    2024. március 5-én az Ő-Szín-Te színjátszó csoport főszereplői Magyarbánhegyesre utaztak az V. Szín- Te Kulturális Összejövetelre. Móra Ferenc: A szánkó c. elbeszélését adták elő. A rendezvényen tánc- és színjátszás kategóriákban mérhették össze tudásukat a résztvevők. A kicsiktől a fiatal felnőttekig minden korosztály megmutathatta tehetségét a színpadon. A 13 induló csoport műfajilag gazdag, változatos, sokszínű műsort mutatott be.

    Tovább olvasom
  • 187 szó0,9 perc olvasás

    A Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, mint az Oktatási Hivatal Bázisintézménye tisztelettel meghívja gyógypedagógus kollégáit Sokszínű lehetőség az olvasás-írás előkészítésében című szakmai programra, melyen a résztvevők megismerhetik a középsúlyos értelmi sérültek olvasás-írás előkészítésének komplex folyamatát, módszertani lehetőségeit, a készségfejlesztés sokszínűségét.

    A szakmai előadás, konzultáció, workshop időpontja: 2024. március 19. 14.00– 16.00

    Tovább olvasom
  • 78 szó0,4 perc olvasás

    A hagyományokhoz híven intézményünkben ismételten megrendezésre kerül a Felfénylő szavak szavalóverseny. 

    Diákjaink már szorgalmasan készülnek a versek megtanulásával. 

    Jó felkészülést kívánunk minden szavalónak! 

    Tovább olvasom
  • 651 szó3,3 perc olvasás

    Mozgalmas héten vannak túl iskolánk úszói. Szerdán még Hódmezővásárhelyen vettek részt vármegyei úszóversenyen, majd gyors regenerálódás után szombaton újból a medencébe ugrottak és tudásuk legjavát mutatták.

    Ebben az évben is Hajdúszoboszlón rendezte meg a FODISZ az Országos Úszó Diákolimpia és Tehetségkutató Versenyt. Az országos megmérettetésen 132-en vettek részt. 7 sérültségi kategóriában és 7 korcsoportban lehetett nevezni a tanulókat. Mellúszásban és szabadon választott úszásnemben volt lehetőségük bizonyítani a versenyzőknek 50m, 100m és 200m-es távokon. Országos versenynek megfelelően magas színvonalú rendezvényen vettünk részt, a szervezők mindent megtették, hogy a résztvevők jól érezzék magukat. Szendviccsel, joghurttal és ásványvízzel kedveskedtek a tanulóknak. Aki leúszta versenytávot, választhatott magának egy apró ajándékot.

    Tovább olvasom
  • 219 szó1,1 perc olvasás

    A Zöld Kozmutza munkaterv márciusi hónap egyik tervezett programja a faültetés volt, melyet megvalósítottak intézményünk készségfejlesztő iskolai osztályai mindkét telephelyen. A Kutasi úti telephelyen egy Juharfa, a Simonyi utcai telephelyen egy díszalmafa elültetésére került sor. A készségfejlesztős tanulók már gyakorlott módon használták a fa ültetéséhez szükséges munkaeszközöket.

    Tovább olvasom